Polt Péter elárulta, hogy nyomozás van folyamatban, azonban arra nem válaszolt, hogy mi történt pontosan a budapesti ...
A sporttörvény módosítását kezdeményezte Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöke, a MÚSZ edzői bizottságával és a ...
Paks 2 egyik orosz fővállalkozó cége, az „Orgenergosztroj Intézet RT” is tömeges elbocsátásba kezdett néhány napja, egy ...
A Kecskeméti Törvényszék helybenhagyta a Kecskeméti Járásbíróság döntését, és három hónappal – április 14-ig – ...
Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két kiskunhalasi orvost, akik nemátalakító műtéteket végeztek a munkaidejükön kívül ...
A dajkák ellen fegyelmi eljárást indítottak, az önkormányzat szerint ugyanakkor az óvodában történteknek semmi köze a Tisza ...
A Hamász csütörtökön átadta a Vöröskereszt munkatársainak a három izraeli túszt, akiknek a várható soron kívüli szabadon ...
Az Alapjogokért Központ május 29-30-án – immár negyedik alkalommal – ismét megrendezi a CPAC Hungaryt, a világ legnagyobb ...
A gyilkossággal összefüggésben öt embert letartóztattak. Az eset órákkal azelőtt történt, hogy a stockholmi kerületi bíróság ...
Miloš Vučević miniszterelnök keddi lemondása, s ezzel kormányának bukása nem vetett véget a november eleje óta tartó, egyre ...
Az arabica kávé ára szerdán elérte a fontonkénti (45 dekagrammonkénti) 3,69 dolláros csúcsot, ami idén már több mint 15 ...
A résztvevők a november elsejei, 15 áldozatot követelő tragédiára emlékeznek. Szombatra, február elsejére szervezik a három ...