Lejártak a szoftverek, kifogyott a nyomtatópapír a nemzeti könyvtárban, és még csak most jönnek a megszorítások – írta a ...
Trump még 2021-ben perelte be a techcéget, mert az felfüggesztette Facebook-fiókját a Capitolium megtámadását követően.
Dr. Kulja András anyósa bolti eladóként dolgozott vidéken egy magyar üzletben. Hiába hosszabbították meg a szerződését a hó ...
A helyiek évek óta panaszkodnak a barnás, büdös vízre, de most férgeket is találtak benne Pilisen, ahol napokra ...
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodán (KR NNI) belül létrejött új hivatalban közel 150 rendőr vesz részt a ...
A küldetés parancsnoka a NASA nyugalmazott asztronautája, Peggy Whitson lesz, aki rengeteg tapasztalattal rendelkezik az ...
Ahmed Huszein as-Sár csak átmeneti időszakra lett elnök, de az átmeneti időszak akár évekig is elhúzódhat. Az egypárti ...
Emlődaganatok korai felismerésére fejlesztenek új diagnosztikai eszközt nemzetközi együttműködésben a Szegedi Biológiai ...
Sok szülő csak a hírekből értesült a bombafenyegetettségről, és az elzárás miatt nem érte el gyerekét, a ...
Az őrség tíz, „kockázatot jelentő” küldeményt emelt ki, egy esetben szükség volt tűzszerész kirendelésére is – derül ki egy ...
Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2024 negyedik negyedévében a nyers adatok szerint 0,4, a szezonálisan és ...
A repülőgépen 60 utas és négyfős személyzet tartózkodott, míg a katonai helikopter fedélzetén három amerikai katona ...